Magyarország önálló felterjesztésként nyújtotta be az UNESCO listájára a magyar vonószenekari hagyományok örökségelemet. A lipicai lótenyésztés hagyományát nyolc ország – Ausztria, Bosznia-Hercegovina, Horvátország, Magyarország, Olaszország, Románia, Szlovénia és Szlovákia – közösen terjesztette az UNESCO elé.

Az UNESCO szellemi kulturális örökségének reprezentatív listáján jelenleg a magyarországi örökségelemek közül a mohácsi busójárás, a matyó hímzés, a közös felterjesztésként benyújtott solymászat és a kékfestés hagyománya szerepel. A jó megőrzési gyakorlatok regiszterében a táncházmódszer és a Kodály-metódus képviseli a modellértékű megőrzési programokat.

Az Osztrák–Magyar Monarchia idején a császári udvari feladatokra kitenyésztett lófajtát a mai Szlovénia területén található Lipica település császári ménesében tartották. Magyarországnak kiemelkedő szerepe volt a fajta fenntartásában. A napóleoni háborúk idején veszélybe került ménest a magyarországi Mezőhegyesre menekítették, innen terjedt el a lipicai lótenyésztés az egykori monarchiához tartozó országokban.

A lipicai lótenyésztés több mint 450 éve egyesíti a közösségeket, erős közös identitástudatot teremtve, többek között a speciális szókincs, a tenyésztők és a lovak közötti szoros érzelmi kapcsolat révén. Ausztria, Bosznia-Hercegovina, Horvátország, Magyarország, Olaszország, Románia, Szlovénia, Szlovákia rendelkezik a lipicai lovakat tenyésztő ménesgazdaságokkal. Magyarország kiemelkedik a lipicai lóval gyakorolt fogathajtás nemzetközi eredményeivel.

A vonószenei formáció évszázadok folyamán alakult ki az úri vonószenei gyakorlat alapján.

A hegedű–brácsa–bőgő alapfelállású paraszti vonósbandák meghatározó elemei voltak a hétköznapok és ünnepek közösségi és családi alkalmainak, táncos és énekes mulatságainak. A parasztbandák tagjai hallás után, kézről tanulás útján sajátították el a zenei tudást, és a helyi igények szerint alakították gyakran több ezres nagyságrendű repertoárjukat. Az 1970-es években alakuló táncházmozgalom a vonós zenei hagyomány számára is fordulatot hozott, és segítette annak fennmaradását, napjainkban pedig virágzását.

A hivatalos képzések beindulásának köszönhetően ma több száz népzenész számára életforma, hivatás a vonószene gyakorlása és tudatos továbbörökítése. Mivel a magyar vonószenekarok mindig is alkalmazkodtak a társadalmi környezethez, a dallamokat, a szövegeket, a játékstílust és a repertoárt a zenészek, a táncosok és a közönség közösen alakítják. A magyar népi vonószenekar változatos hangszeres összetételével, társadalmi és kulturális funkcióival és sokszínű repertoárjával egész Európára, de különösen a szomszédos térségekre kisugárzó hatással van, így napjainkban az egyik legnagyobb hatású zenei jelenség a térségben.

A felterjesztési dokumentáció a Hagyományok Háza szakmai közreműködésével készült. Az értékelő testület elismerését fejezte ki a jól előkészített és informatív videómellékletért.

Fotó: Farkas-Mohi Balázs